Tudományos kutatások igazolják, hogy a mézet már barlanglakó
őseink is fogyasztották. Egy Spanyolországi sziklarajz egy
lányt ábrázol, aki méhek között lépesmézet szed egy üregből.
Évezredek során át a méhek által a virágok nektárjából készített
méz volt az elsőszámú édes tápláléka az emberiségnek.
A méhészet első oktatói papok voltak, igaz a méhek életéről
keveset tudtak. A méhészetet a római írásokból tanulták.
A középkorban Mátyás király idejében az egy főre eső méz-
és viaszfogyasztás jóval nagyobb volt mint most, s még exportra
is jutott. A környező országokat kereskedőink magyar mézzel
és mézes termékekkel látták el. A méhészkedést törvények
védték, s a visszaéléseket a helyi igazságszolgáltatás torolta
meg.
A XVI. századtól a méhészkedés lassan hanyatlásnak indult.
Csökkent a viasz iránti kereslet, mert új világítóanyagok
(olaj, paraffin) kezdett elterjedni. A cukor kezdte átvenni
a méz szerepét. Európában egyre több cukorfinomító épült,
s a kereskedők egyre több cukrot hoztak be az országba.
Mária Terézia ismerte fel annak szükségességét, hogy a méhészetet
támogatni kell. 1776-ban rendeletet adott ki, hogy a kezdő
méhészeknek, s a tíz kasnál többel méhészkedőknek ne kelljen
adót fizetniük.
Mindezek ellenére a méz továbbra is az az életet adó táplálékunk
maradt, melyet egyetlen termék sem helyettesíthet. Az emberek
nagy része csak napjainkban kezdi felismerni, hogy szokásos
táplálékából hiányoznak az ásványi elemek. Hozzászoktunk
a feldolgozás következtében a vitaminszegény élelmiszerekhez.
Éppen ezért fontos, hogy megállapítsuk milyen elemek hiányoznak
szokásos táplálékunkból és hogyan lehet ezek hiányát pótolni.
A méz többet jelent mint édesség. Manapság, amikor sok szó
esik a természetes táplálkozásról, a méz és a mézzel készült
ételek iránt egyre nagyobb az érdeklődés, s a méz pozitív
természetes hatásainak tárháza szinte kimeríthetetlen.
A méz vasat, rezet, mangánt, szilíciumot, klórt, meszet,
káliumot, nátriumot, foszfort és magnéziumot tartalmaz.
Korábban neves táplálkozáskutatók nem tulajdonítottak fontosságot
a méz ásványi sótartalmának, mert úgy vélték, hogy ennek
a kis mennyiségnek semmi jelentősége. Ma azonban tudjuk,
hogy az emberi szervezet szükségleteit igen kis mennyiségek
fedezik, s ezek elengedhetetlenül szükségesek az emberi
szervezet ásványi só-egyensúlyának fenntartásához. A méz
rendszeres fogyasztásával ez az élettani egyensúly fenntartható.