A méhészet első oktatói papok voltak, igaz a méhek életéről keveset tudtak. A méhészetet a római írásokból tanulták. A középkorban Mátyás király idejében az egy főre eső méz- és viaszfogyasztás jóval nagyobb volt mint most, s még exportra is jutott. A környező országokat kereskedőink magyar mézzel és mézes termékekkel látták el. A méhészkedést törvények védték, s a visszaéléseket a helyi igazságszolgáltatás torolta meg.

A XVI. századtól a méhészkedés lassan hanyatlásnak indult. Csökkent a viasz iránti kereslet, mert új világítóanyagok (olaj, paraffin) kezdett elterjedni. A cukor kezdte átvenni a méz szerepét. Európában egyre több cukorfinomító épült, s a kereskedők egyre több cukrot hoztak be az országba. Mária Terézia ismerte fel annak szükségességét, hogy a méhészetet támogatni kell. 1776-ban rendeletet adott ki, hogy a kezdő méhészeknek, s a tíz kasnál többel méhészkedőknek ne kelljen adót fizetniük.

Mindezek ellenére a méz továbbra is az az életet adó táplálékunk maradt, melyet egyetlen termék sem helyettesíthet. Az emberek nagy része csak napjainkban kezdi felismerni, hogy szokásos táplálékából hiányoznak az ásványi elemek. Hozzászoktunk a feldolgozás következtében a vitaminszegény élelmiszerekhez. Éppen ezért fontos, hogy megállapítsuk milyen elemek hiányoznak szokásos táplálékunkból és hogyan lehet ezek hiányát pótolni. A méz többet jelent mint édesség. Manapság, amikor sok szó esik a természetes táplálkozásról, a méz és a mézzel készült ételek iránt egyre nagyobb az érdeklődés, s a méz pozitív természetes hatásainak tárháza szinte kimeríthetetlen.

A méz vasat, rezet, mangánt, szilíciumot, klórt, meszet, káliumot, nátriumot, foszfort és magnéziumot tartalmaz. Korábban neves táplálkozáskutatók nem tulajdonítottak fontosságot a méz ásványi sótartalmának, mert úgy vélték, hogy ennek a kis mennyiségnek semmi jelentősége. Ma azonban tudjuk, hogy az emberi szervezet szükségleteit igen kis mennyiségek fedezik, s ezek elengedhetetlenül szükségesek az emberi szervezet ásványi só-egyensúlyának fenntartásához. A méz rendszeres fogyasztásával ez az élettani egyensúly fenntartható.