HÚSÉTELEK | SÜTEMÉNYEK
Ananászos-mézes sertéskaraj
Elkészítési idő: 3 óra
Hozzávalók: (4 személyre)
60 dkg sertéskaraj, 1,5 dl ananászlé, 8 szelet konzerv körananász,
olaj, 1 evőkanál mustár, só , 1 dl méz
A sertéskarajt hosszában 2-3cm mélyen, két csíkban bevágjuk.
Az ananászkarikákat félbevágjuk és felét a mélyedésekbe
helyezzük. Az ananászlevet, a mustárt és a mézet összekeverjük,
és ráöntjük a karajra. Egy tepsit vékonyan kikenünk olajjal,
belefektetjük a karajt, és ráöntjük a mártást. Közép-meleg
sütőbe téve másfél órán át sütjük, közben többször meglocsoljuk
a mártással. Ha nagyon besűrűsödik, vízzel felhígítjuk.
Amikor elkészült, kivesszük a sütőből, tetejére halmozzuk
a maradék ananászokat, és a sütőbe visszatéve, 1-2 perc
alatt átforrósítjuk. Kivesszük, felszeleteljük, burgonyapürével
körítjük, és muskotályos borral kínáljuk.
Ananászos hal
Hozzávalók: 50-60 dkg-os hal (süllő, csuka keszeg), 1 doboz
ananászkonzerv, 2 db újhagyma, 2 db paradicsom, 1 evőkanál
liszt, 1 gerezd fokhagyma, 2 evőkanál szójamártás, 1 kávéskanál
méz, csipetnyi őrölt bors és só
A halat megtisztítjuk, szárazra töröljük és kívül, belül
megsózzuk, majd lisztbe forgatjuk. Letakarva hidegre tesszük.
Leszűrjük az ananászkonzervet, felszeleteljük a paradicsomokat,
lekarikázzuk a hagymát. Az ananász levében elkeverjük a
lisztet. A halat forró olajban kisütjük, majd egy előmelegített
tálra tesszük, és melegen tartjuk. A serpenyőben csak annyi
olajat hagyunk, hogy az ananászdarabokat és az elkapart
fokhagymát állandó kevergetés mellett kissé meg tudjuk pirítani.
Hozzáadjuk a paradicsomgerezdeket, a szójamártást, a mézet
és 5-6 percig főzzük. Ekkor adjuk hozzá az ananász lében
elkevert lisztet. Kevergetés mellett 3 perc alatt besűrűsödik.
Azon melegen ráöntjük a halra és tálaljuk. Gyümölcssalátával
nagyon finom.
Ananászos hideg szűzpecsenye
Elkészítési idő: fél óra és egy óra pácolás
Hozzávalók: (4 személyre)
1 citrom, 1hagyma, 1 csípős zöldpaprika, 2 gerezd fokhagyma,
1 evőkanál méz, 1 evőkanál grill fűszerkeverék, 60 dkg szűzpecsenye
vagy csirkemell filé, 1 friss ananász, 2 újhagymaszár, 2
evőkanál olaj, 4 evőkanál borecet, 2 evőkanál citromlé,
4 evőkanál olívaolaj
A citrom levét kinyomjuk, átszűrjük, hozzáadjuk az apróra
felkockázott hagymát és zöldpaprikát, az áttört fokhagymát,
a mézet és a fűszerkeveréket. A húst leöblítjük, lapos tálba
fektetjük, bevonjuk a páccal, lefedjük és egy órára hűtőbe
tesszük. Az ananászt elnegyedeljük, torzsáját eltávolítjuk,
a gyümölcshúst dinnyeszerűen kivágjuk a héjából és ujjnyi
vastagon felszeleteljük. Kiemeljük a húst a pácból, lecsepegtetjük
és megkapatjuk a felforrósított olajban. Aláöntjük a páclét
és félig lefedve mérsékelt tűzön puhára pároljuk. Hagyjuk
kihűlni, felszeleteljük és az ananásszal váltakozva tálra
rendezzük. Tetejét megszórjuk a felaprózott hagymaszárral.
Az öntethez elkeverjük az ecetet a citromlével, sóval, borssal,
és apránként az olívaolajjal. Az öntetet kancsóban kínáljuk.
Friss kenyér, fokhagymás pirítós illik hozzá.
Babos-mézes marhahús
Elkészítési idő: 100 perc
Hozzávalók: (4 személyre)
50 dkg sovány marhahús, 10 dkg vöröshagyma, 5 dkg búzadara,
1 tojás, 2 evőkanál méz, só, őrölt bors, 0,5 dl ecet, húsleves,
1 dl ketchup, 40 dkg konzerv bab
A marhahúst ledaráljuk és keverőtálba tesszük. Sózzuk, borsozzuk,
majd hozzáadjuk a tojást, a búzadarát, a lereszelt vöröshagymát,
és jól összedolgozzuk. Egy lábosban felforraljuk a húslevest,
beleszaggatjuk a húsgombócokat és 20 perc alatt közepes
tűzön kifőzzük. Közben a mézet, az ecetet és a kechupot
összekeverjük, a húsgombócokra öntjük és további tízpercig
főzzük. Beleöntjük a lecsöpögtetett konzerv babot, összekavarjuk
és fehér kenyérrel tálaljuk.
Báránycomb mézes kéregben
Elkészítési idő: 2 óra 40 perc és 12 óra pácolás
Hozzávalók: (6 személyre)
1, 2 kg-os báránycomb, 3 evőkanál olaj, 5 dl húsleves, 2
dl vörösbor, 1 kg burgonya, 30 dkg sárgarépa, 25 dkg zeller,
25 dkg hagyma, 15 dkg méz, 1 dl tejszín, 2 evőkanál vörösbor,
2 evőkanál étkezési keményítő
A pácléhez 3 gerezd fokhagyma, 5 evőkanál olaj, 6 dkg méz,
1 citrom héja, 1, 5 dl vörös borecet, kakukkfű, őrölt rozmaring
A báránycombot megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet,
majd a következő páclébe tesszük, összekeverjük a zúzott
fokhagymát az olajjal, a zöldfűszerekkel, a citrom vékonyra
vágott héjával, a mézzel és a borecettel, majd erősen kikavarjuk.
A húst egy éjszakára a hűtőbe rakjuk pácolódni.
Másnap a húst lecsöpögtetjük, megfűszerezzük, ráöntjük az
olajat, és a sütőbe tesszük. Közepes hőfokon 2 óráig sütjük.
Közben többször meglocsoljuk a páclével, a húslevessel és
a 2dl vörösborral.
A burgonyát megtisztítjuk, kockára vágjuk és a felszeletelt
hagymával együtt a hús mellé tesszük a sütőbe. A megmaradt
mézet összekeverjük a borral és a szójaszósszal, majd fél
órával a sütés befejezése előtt bekenjük vele a combot.
Kivesszük a zöldségeket, és melegen tartjuk. A pecsenyelevet
átpaszírozzuk, felöntjük a tejszínnel és hozzákeverjük a
keményítőt.
Tálaláskor a felszeletelt hús alá öntjük a mártást és mellétesszük
a megpárolódott zöldségeket. Fanyar vörösborral kisérve
kiváló ünnepi fogás.
Barbecue oldalas
Elkészítési idő: 120 perc
Hozzávalók: 1 kg sertésoldalas, 1 babérlevél, néhány szem
fekete bors, 1 kiskanál ételízesitő, 3,5 dl ketchup, 4 evőkanál
méz, fél-fél mokkáskanál oregano, bazsalikom és kakukkfű,
egy-egy csipetnyi Cayenne bors, durvára tört fekete bors
és só
A sertésoldalast 4 egyforma szeletre vágjuk és babérlevéllel,
borssal meg ételízesitő porral fűszerezett vízben szinte
teljesen puhára főzzük. Akkor, jó ha a csontot majdnem meg
tudjuk benne fordítani. A ketchupot a mézzel meg a fűszerekkel
összekeverjük, megsózzuk. A jól lecsöpögtetett húsokat beleforgatjuk
és grillrácsra fektetjük. Faszénparázs fölött vagy forró
sütőben kb. 30 perc alatt megsütjük. Sült hasábburgonyával
tálaljuk.
Csirkeflekken illatos, mézes mártással
Elkészítési idő: 120 perc és 2 óra érlelés
Hozzávalók: (4 személyre)
4 csirkecomb, 15 dkg vaj, 2 dl narancslé, 1 dl méz, 1 citrom,
0, 5 dkg őrölt mustármag, 1 csokor petrezselyem zöld, csipetnyi
só
Kisebb lábasban felolvasztjuk a vajat, majd beleöntjük a
narancslevet és a mézet. Sózzuk, borsozzuk, megszórjuk az
őrölt mustármaggal, majd közepes lángon 2-3 percig pároljuk
és kihűtjük.
A csirkecombokat megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet,
majd tepsibe helyezzük. Ráöntjük a mézes keveréket, lefedjük
és hűtőbe téve két órán átérleljük.
A pácolt csirkecombokat flekkensütőben 40-45 percig sütjük,
közben a páclével gyakran öntözzük, és néha megforgatjuk.
Sós burgonyát adunk hozzá köretnek.
Grillezett szűzpecsenye
Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók: 2 közepes sertésszűzpecsenye, 1 vöröshagyma,
1 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál olaj, 2 dl ketchup, 0, 5
dl balzsamecet, 1 dl méz, 2 evőkanál szójamártás, 1 mokkáskanál
őrölt gyömbér, só őrölt feketebors
Mindkét szűzpecsenyét félbevágjuk, így lesz 4 db belőle.
A hagymát meg a fokhagymát finomra aprítjuk, az olajba szórjuk.
Az összes többi ízesítőt és fűszert ezután keverjük bele.
Ha van, néhány csepp Tabasco mártással is ízesíthetjük,
majd 10 percig pihentetjük. Utána a húst megkenjük vele,
rostélyra fektetjük és faszénparázs fölött kb. 30 perc alatt
többször megforgatva megsütjük. Ha kemencében készül, akkor
közepes lánggal kb. 20 perc a sütési idő, de mindkét esetben
szorgalmasan kell kenegetni a fűszeres páccal.
Ínycsiklandó csirke
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: (4 személyre)
80 dkg csirkemell filé, 8 dkg liszt, 1 citrom, 3 evőkanál
méz, csemege pirospaprika, só, 15 dkg vaj, 1 csokor petrezselyem
zöld
A csirkemell filéket nyolc egyenlő szeletre vágjuk, lisztbe
mártjuk és a serpenyőben olvasztott vajban megsütjük. Leveszzük
a tűzről, megszórjuk borssal és pirospaprikával, leöntjük
a mézzel és meglocsoljuk a citromlével.
Középmeleg sütőbe tesszük, és 15 percig sütjük. A sütőből
kivéve tálra helyezzük, és párolt rizzsel körítjük. A citromot
felkarikázzuk, a hússzeletek tetejére terítjük majd az egészet
megszórjuk apróra vágott zöldpetrezselyemmel.
Likőrös kacsa
Elkészítési idő: két óra
Hozzávalók: (4 személyre)
Egy két kg-os grillkacsa, 1 dl méz, 1 dl narancslikőr, 1
citrom, só, 2 savanykás alma, csemege pirospaprika, 10 dkg
vöröshagyma, őrölt mustármag
A megtisztított, belezett grillkacsa bőrét villával több
helyen megszurkáljuk hogy sütéskor a zsírja kifolyjon. A
citromot kifacsarjuk, levét átszűrjük, összekeverjük a sóval,
kevés csemegepaprikával és ezzel a fűszerkeverékkel kívül-belül
jól bedörzsöljük a kacsát. Az almák magházát eldobjuk és
a gyümölcsöt megmosva a kacsa hasüregébe helyezzük. A pácolt
kacsát tepsibe tesszük és előmelegített sütőben 15 percet
sütjük, majd takarékra állítjuk a tüzet és további egy órát
sütjük. Közben összekeverjük a mézet, a narancslikőrt és
az őrölt mustármagot. A sülő kacsát gyakran locsolgatjuk
a likőrös keverékkel. A vöröshagymát meghámozzuk, vékonyan
felszeleteljük és a kacsára szórva 15 percig sütjük. A sült
húst üvegtálra tesszük, kivesszük belőle az almát, felkarikázzuk
és mellé terítjük. Párolt vöröskáposztával, tört burgonyával
és asztali vörösborral kínáljuk.
Mézes libapecsenye
Elkészítési idő: 3 óra 30 perc
Hozzávalók: (6 személyre)
1 konyhakész fiatal liba, 15 dkg méz, 1 kiskanál majoránna,
3 savanykás alma, 2 hagyma, só, bors, 5 dl húsleves
A libát megmossuk, leitatjuk róla a nedvességet, majd kívül-belül
sózzuk, borsozzuk és bedörzsöljük majoránnával.
A hagymát és az almát meghámozzuk, négybe vágjuk és a liba
hasüregébe tesszük. A nyílást összetűzzük fogvájóval és
a libát tepsibe tesszük. Aláöntünk negyed liter vizet és
a sütő közepes fokozatán két óráig sütjük. Ezután felemeljük
a hőmérsékletet 200°C–ra és a libát megkenegetjük mézzel.
60 perc után újra bekenjük mézzel és még egy óráig sütjük.
Közben saját levével is locsolgatjuk és pirosra sütjük.
A fölösleges zsiradékot leöntjük, a pecsenyelevet átpasszírozzuk
és tálaláskor a felbontott liba alá öntjük. Pezsgős káposztával
a legfinomabb.
Mézes részeges körtével
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: (4 személyre)
60 dkg marha felsál, 4 körte, 15 dkg vöröshagyma, 1 citrom,
1 liter világos sör, 2 evőkanál méz, 6 dkg liszt, 1 dl olaj,
1 babérlevél, 5 dkg vaj, csípős pirospaprika őrlemény, 1
csokor zöldpetrezselyem, só, őrölt bors
A marhahúst megmossuk, lehártyázzuk, majd négy szeletre
vágjuk. A lisztet összekeverjük a csípős paprikával és a
borssal. Beleforgatjuk a hússzeleteket, majd forró olajon
mindkét oldalukat megpirítjuk. Az üvegesre párolt vöröshagymát
a hús tetejére szórjuk, ráöntjük a sört és a mézet. Megszórjuk
a felaprított petrezselyem-zölddel és lassú tűzön egy órán
átfőzzük. A körtéket meghámozzuk, négybe vágjuk, magházukat
kivágjuk és néhány percre forró vízbe tesszük, melybe előzőleg
szűrt citromlevet csavarunk. A körtéket szűrőkanállal kiszedjük,
a húsra helyezzük és negyed óráig együtt pároljuk. Tálaláskor
a hús mellé tesszük a körtéket. A visszamaradt mártást a
vajjal kiforraljuk és a húsra öntjük. Köretnek sós burgonyát
adunk hozzá.
Mézes sertésbordák
Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók: (4 személyre)
60 dkg sertéskaraj, 2 dl pikáns ketchup, 6 evőkanál méz,
egy nagy citrom, só, olaj
A sertéskarajt megmossuk, lecsöpögtetjük, majd négy egyenlő
szeletre vágjuk. Szárazra töröljük, kissé megsózzuk és felhasználásig
letakarjuk. A pikáns ketchupot összekeverjük a mézzel. Egy
kis tepsit vékonyan kiolajozunk és egymás mellé helyezzük
a bordákat. Ráöntjük a mézes ketchupot és meglocsoljuk fél
citrom kifacsart levével. A tepsit alufóliával befedjük
és közepesen előmelegített sütőben 40-45 percig sütjük.
A bordákat tálcára tesszük és vékonyan szelt citromkarikákkal
díszítjük. Tésztakörettel és száraz fehérborral tálaljuk.
Mézes tarjaszeletek
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: 1 kg kicsontozott sertéstarja, kb. 1 kiskanál
só, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors, 1 csapott kiskanál
morzsolt kakukkfű, 1 nagy vöröshagyma, 5 evőkanál vörösborecet,
1, 5 dl méz
A húst ujjnyi vastagon fölszeleteljük, kiverjük, inas részeit,
széleit bevagdossuk. Ezután sóval, borssal bedörzsöljük
és tepsiben egymás mellé fektetjük. A kakukkfüvet rámorzsoljuk,
a karikára vágott és gyűrűire szedett hagymát rárakosgatjuk.
Egy kevés vizet öntünk alá, majd előmelegített sütőben közepes
lánggal (180°C, légkeveréses sütőben 165 °C) kb. 20 perc
alatt elősütjük. A borecetet és a mézet összekeverjük. A
hússzeletek mindkét oldalát jól bekenjük vele, a tepsibe
visszatesszük, és a sütés erősségét egy kicsit emelve kb.
10 perc alatt készre sütjük. Készülhet úgy is, hogy az elősütött,
majd mézes ecsettel kenegetett húst grillrácsra fektetjük,
és grillsütőben sütjük készre. Paradicsomsaláta és fóliába
sütött krumpli illik hozzá köretnek.
Mézes gyömbéres csirkecombok
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: 4 nagy csirkecomb, 4 evőkanál olaj, 1 közepes
vöröshagyma, kisujjnyi darab friss gyömbér, 4-4 evőkanál
virágméz, fehérbor és nem túl sós szójamártás, só őrölt
fekete bors, 1 kiskanál étkezési keményítő vagy liszt
A csirkecombokat a forgónál kettévágjuk. Az olajat lábasban
megforrósítjuk, és a csirkecombokat elősütjük benne. Szűrőlapáttal
kiemeljük. A hagymát és a gyömbért megtisztítjuk, az előbbit
félkarikára, míg az utóbbit apró csíkokra metéljük. Együtt
a hús sütésénél visszamaradó olajba szórjuk, kevergetve
megfuttatjuk, majd a húst újra rárakjuk. A mézzel, a borral
és a szójamártással ízesítjük, kissé megsózzuk, megborsozzuk.
Annyi vizet öntünk alá, hogy a csirkecombokat majdnem ellepje.
Lefedve, kis lángon kb. 45 perc alatt puhára pároljuk. Ha
kész, a levét a kevés vízzel simára kevert keményítővel
sűrítjük. Párolt rizs illik köretnek hozzá.
Mézes-almás sertéskaraj
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: (4 személyre)
60 dkg sertéskaraj, olaj, 4 evőkanál méz, 2 piros alma,
3 dkg vaj, őrölt bors, só
A sertéskarajt négy egyenlő szeletre vágjuk és kissé kiklopfoljuk.
Enyhén megsózzuk és megborsozzuk. Forró olajban a húsokat
elősütjük. Az almákat megmossuk, meghámozzuk, magházukat
kivágjuk és fél centis karikákra szeljük. A vajban megpároljuk
az almakarikákat. A húsokat kiolajozott tepsibe tesszük,
mindegyik szeletre néhány almakarikát fektetünk és lefedjük
alufóliával. Közép-meleg sütőben fél órán át sütjük, majd
kivesszük, meglocsoljuk a mézzel és további 15 percig sütjük.
Párolt rizzsel tálaljuk.
Mézes-citromos csirke
Elkészítési idő: 70 perc
Hozzávalók: 8 csirkecomb, só, 12 dkg margarin, 4 evőkanál
méz, 1 citrom leve
A húst megsózzuk és margarinnal enyhén kikent tűzálló tálba
fektetjük. Alufóliával letakarjuk, majd sütőben, közepes
lángon félig megsütjük.
közben a maradék margarint egy kis lábasban felolvasztjuk,
a mézet belecsorgatjuk, citromlével ízesítjük, és 1-2 percig
forraljuk. Végül a húsra öntjük, és a sütőbe visszatoljuk.
A mézes-citromos levével többször meglocsolva, fólia nélkül
pirosra sütjük.
Burgonyapüré és savanyúság illik hozzá.
Mézes-fűszeres malacoldalas
Elkészítési idő: 145 perc
Hozzávalók: 1, 4 kg malacoldalas, só 3-3 evőkanál méz, szójamártás
és narancslé, 2 evőkanál ketchup, 1, 5-1, 5 evőkanál vörösborecet
és fehérbor, 4 gerezd áttört fokhagyma, fél kiskanál porrá
tört mustármag, 1 mokkáskanál őrölt fekete bors
Az oldalast a csontok mentén 4 részre vágjuk, majd enyhén
sós vízben kb. 1 óra alatt szinte teljesen puhára főzzük.
Ezután lecsöpögtetjük és bőrös oldalát átlósan, kisujjnyi
közönként bevagdossuk. A mézet a fűszerekkel és az ízesítőkkel
jól összekeverjük, majd alaposan a húsba dörzsöljük úgy,
hogy a bőrös oldalára is jusson belőle. Forró sütőben vagy
grillsütőben kb. 35 perc alatt ropogós pirosra sütjük. Sült
burgonyával és egy nagy adag zöldsalátával tálaljuk. Malacoldalas
helyett bőrös karajt, combot vagy lapockát is süthetünk
ezzel a mézes fűszeres páccal.
Mézes-mustáros csirke
Hozzávalók: (4 személyre)
1 db 1,2 kg-os csirke, 30 dkg fejes káposzta, 25 dkg sárgarépa,
1 kis fej vöröshagyma, 1,5 dl tejföl, 5 evőkanál majonéz,
1 evőkanál ecet, 2 evőkanál méz, 2 evőkanál mustár, 2 evőkanál
cukor, fél csokor petrezselyem-zöld, 2 evőkanál vaj, só,
bors
Az egész csirkét szárazra töröljük, sózzuk, borsozzuk majd
vízzel kiöblített tepsiben, vajon 4o percig sütjük. Közben
a salátához legyaluljuk a káposztát, durvára reszeljük a
sárgarépát és felkockázzuk a vöröshagymát. A tejfölt simára
keverjük a majonézzel majd hozzáadjuk az ecetet, cukrot,
sót és borsot. A zöldségeket összekeverjük, leöntjük a szósszal
és legalább fél órára hűtőszekrénybe tesszük. Az apróra
vágott petrezselymet összekeverjük a mustárral, a mézzel
és bekenjük vele a csaknem kész csirkét, melyet még 15 percig
sütünk.
Mézes-narancsos sertéskaraj I.
Hozzávalók: (4 személyre)
8 szelet sertéskaraj, 2-3 narancs, 10 dkg vaj, egy kis csokor
petrezselyem zöld, kispohárnyi méz, kevés só
A finomra vágott petrezselymet összekeverjük kevés reszelt
narancshéjjal, 1 evőkanál mézzel és fél narancs levével,
majd összedolgozzuk 5 dkg simára kevert vajjal. Ízlés szerint
sózzuk. A hússzeletek mindkét oldalát bekenjük mézzel vajjal
és a petrezselymes péppel. Előmelegített sütőben vagy grillben
közepes hőmérsékleten 8-10 percig sütjük, majd megfordítjuk
és a másik oldalát 4-6 percig pirítjuk. A megmaradt vajat
felhevítjük, belekeverünk egy kiskanál mézet és néhány pillanatra
beleforgatjuk a kimagozott, karikára vágott narancsszeleteket,
melyeket a húshoz kínálunk.
Mézes-narancsos sertéskaraj II.
Elkészítési idő: 35 perc
Hozzávalók: 1 kis csokor petrezselyem, 3 közepes narancs,
4 evőkanál virágméz, 10 dkg vaj, 4 szelet, egyenként kb.
15 dkg-os sertéskaraj, kb. 1 csapott kiskanál só
A körethez Riceland gyorsrizs
A petrezselymet finomra vágjuk, majd az egyik narancs kifacsart
levével és reszelt héjával, meg a fele mézzel összekeverjük.
Ezután 5 dkg habosra kevert vajjal összedolgozzuk. A hússzeleteket
kissé kiverjük, majd miután a széleit beirdaltuk kissé besózzuk.
A mézes keverékkel mindkét oldalukat bekenjük, és tepsibe
rakjuk. Forró sütőben vagy grillsütőben kb. 15 percig sütjük.
Félidőben a pecsenyét megfordítjuk. Amíg sül, a narancsokat
meghámozzuk úgy, hogy vékony fehér bundájuk se maradjon
rajtuk, majd karikákra vágjuk, és tepsibe rakjuk. A maradék
vajat serpenyőben fölolvasztjuk, a mézet meglangyosítjuk
benne, majd a narancsra locsoljuk és a sütőbe, a hús mellé
tolva megforrósítjuk. Tálaláskor a mézes narancsot a hússzeletekre
halmozzuk. Párolt rizs illik köretnek hozzá.
Mézmártás húsokhoz
Elkészítési idő: 20 perc
Hozzávalók: (4 személyre)
5 dkg paradicsompüré, 2 evőkanál méz, 2 újhagyma, 1 gerezd
fokhagyma, 2 evőkanál borecet, só
A paradicsompürét felöntjük 1 dl vízzel, majd hozzáadjuk
a pépesített fokhagymát és vékonyan fölszeletelt újhagymát.
Megsózzuk, meglocsoljuk a borecettel, jól összekeverjük,
majd lassú tűznél kiforraljuk, hogy az ízek összeérjenek.
Főtt vagy párolt marhahúsokhoz, illetve sült csirke, bárány
mellé kínáljuk. Melegen, vagy hidegen egyaránt fogyasztható.
Hűtőben két- három napig tárolható.
Mézzel-tejjel sült csirke
Elkészítési idő: 120 perc
Hozzávalók: (4 személyre)
1 kg grillcsirke, 3 dl tej, 1 dl méz, 20 dkg csiperkegomba,
csemegepaprika, 5 dkg liszt, só őrölt bors
A csirkét megtisztítjuk, kettévágjuk, majd feldaraboljuk.
A darabokat sózzuk, borsozzuk, megszórjuk paprikával, lisztbe
forgatjuk, és kivajazott tepsibe helyezzük.
Középmeleg sütőbe tesszük és fél óra alatt pirosra sütjük.
A mézet felöntjük a tejjel, csomómentesre keverjük, majd
a sütőből kivett csirkére locsoljuk. Visszatesszük a sütőbe
és takaréklángon 40 perc alatt készre pároljuk.
A gombát megtisztítjuk, vékony cikkekre szeljük, a csirkére
szórjuk majd további 10 percet sütjük.
A sütőből kivéve tálra helyezzük, hasábburgonyával körítjük,
és félszáraz fehérborral kínáljuk.
Pácolt marhafelsál
Elkészítési idő: 2 óra és 8 óra pácolás
Hozzávalók: (4 személyre)
50 dkg marhafelsál, 4 evőkanál méz, 0,5 dl borecet, 1 gerezd
fokhagyma, 10 dkg zöldhagyma, olaj, só
Elkészítjük a páclevet a mézet és az ecetet összekeverjük,
hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a vékonyan felkarikázott
zöldhagymát, jól összekeverjük és állni hagyjuk. A marhafelsált
megmossuk, lehártyázzuk és jól lecsepegtetjük. Tetejét néhány
helyen vékonyan bevágjuk, majd kis edénybe tesszük. Ráöntjük
a páclevet és hűtőbe téve 8 órán át pácoljuk. A hűtőből
kivéve a páclében hagyva megfőzzük. Ha megfőtt, a húst lecsöpögtetjük.
Forró olajban minden oldalát 6 percen át sütjük. Fölszeletelve,
burgonyapürével tálaljuk.
Pácolt sertéssült mézzel
Elkészítési idő: 90 perc és 1 nap érlelés
Hozzávalók: (4 személyre)
60 dkg sertéscomb, 2 gerezd fokhagyma, 2 dl olaj, 5 dkg
őrölt mustármag, 1 dl méz
A fokhagymát pépesítjük, megszórjuk az őrölt mustármaggal,
meglocsoljuk a mézzel és az olajjal, majd az egészet jól
összekeverjük. A húst megmossuk lecsöpögtetjük és alaposan
bekenjük a fűszeres olajjal. Kisebb edénybe tesszük, ráöntjük
a maradék olajat és hűtőszekrényben 24 órán át érleljük.
Érlelés után tepsibe tesszük és közép-meleg sütőben másfél
óra alatt készre sütjük. Közben a vízzel kissé felhígított
páclével locsolgatjuk. Melegen fölszeleteljük, tálra rendezzük
és köretként hasábburgonyát adunk hozzá.
Pácolt, grillezett csirkemell
Hozzávalók: (4 személyre)
4 csirkemell, 10 szelet bacon szalonna, 8 szilva, 2 fürt
nagy szemű szőlő, 1 evőkanál citromlé
A páchoz 5 evőkanál méz, 1 narancs reszelt héja és leve,
5 evőkanál olívaolaj, 1 evőkanál Worcester-mártás, 2 kávéskanál
curry-por, 1 gerezd zúzott fokhagyma, 1 kávéskanál zúzott
koriandermag, só
A pác hozzávalóit összekeverjük. A lebőrözött, kicsontozott
csirkemelleket három centis kockákra vágjuk, belekeverjük
a páclébe és lefedve fél napig hűtőszekrényben érleljük.
A szalonnaszeletekből tekercseket készítünk. A csirkemell
kockákat, a szalonnatekercseket és a gyümölcsöket váltakozva
nyársra fűzzük. Bőségesen megkenjük a maradék páccal és
grillsütőben – nyáron faszénparázs felett- állandóan forgatva
15 percig sütjük.
Pikáns borjúnyelv
Elkészítési idő: 80 perc
Hozzávalók: (4 személyre)
2 közepes borjúnyelv kb. 90 dkg, 6db szegfűszeg, só, vaj,
1 dl 5%-os fehérborecet, 1 dl méz,
15 dkg mazsola, 3 fahéj, 1 evőkanál étkezési keményítő
A borjúnyelvet forró vízbe főni tesszük, majd bőrét lehúzzuk.
A nyelvet lábasba tesszük
és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen ellepje. Hozzáadjuk
a mézet, a borecetet, a szegfűszeget, a mazsolát, a fahéjat,
sózzuk, borsozzuk és kis lángon puhára főzzük. Ha szükséges
vízzel pótoljuk az elpárolgó főzőlevet. A megfőtt nyelvet
felszeleteljük, és tálra rendezzük. Az étkezési keményítőt
kevés vízzel csomómentesre keverjük és besűrítjük vele a
megmaradt főzőlevet. Még forrón a nyelvszeletekre öntjük
és burgonyapürével körítjük.
Pikáns mézes csirke
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: 4 személyre
1 konyhakész csirke, 4 evőkanál olaj, 3 rozmaring ágacska,
só bors,
A pácléhez 3 evőkanál mustár, 3 evőkanál olaj, 1 evőkanál
méz, csipetnyi őrölt rozmaring, késhegynyi cayanne bors
A csirkét kettévágjuk a gerince mentén konyhai ollóval,
majd szétterítjük, és kissé kiveregetjük, hogy le tudjuk
fektetni szétnyitva. Sózzuk, borsozzuk és pihentetjük, amíg
elkészül a páclé.
A pácléhez összekeverjük a mustárt az olajjal, a porított
rozmaringgal, a mézzel, a cayenne borssal és bekenjük vele
a csirke mindkét oldalát. Felhevített olajon elősütjük a
húst, majd tepsibe rakjuk, mellétesszük a rozmaring ágacskákat
és magas fokozaton 25 percig sütjük a sütőben. Közben locsolgatjuk
az elősütésből származó olajjal, és félidőben megfordítjuk.
Újra megkenegetjük a páclével, és pirosra sütjük. A sütésnél
vigyázni kell, nehogy a kéreg a húsra égjen, mert élvezhetetlenné
válik. Ezért a hőmérsékletet lejjebb vesszük, végül a sütés
befejeztével pihenni hagyjuk a csirkét kinyitott sütőajtónál
10 percig.
Pikáns mézes vagdalt
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: (4 személyre)
30 dkg füstölt sonka, 1 zsemle, 30 dkg sertéslapocka, 1
tojás, 1 dl tej, 10 dkg vöröshagyma, só őrölt bors, a mártáshoz
0,5 dl fehér borecet, 3 dkg őrölt mustármag
A füstölt sonkát és a sertéshúst nagyobb kockákra vágjuk
és ledaráljuk. A zsömléket beáztatjuk, kinyomkodjuk. A finomra
aprított vöröshagymával a darált húshoz adjuk. Beleütjük
a tojást, sózzuk, borsozzuk, meglocsoljuk a tejjel és jól
összedolgozzuk. Fél órán át pihentetjük, hogy az ízek jól
összeérjenek. A masszából pogácsákat formázunk és serpenyőben
felforrósított olajon megsütjük. Egy lábosban összekeverjük
a cukrot, a mézet és az őrölt mustármagot. Lassú tűzön addig
főzzük míg a cukor elolvad, de még nem karamelizálódik.
A fasírtokat tepsibe tesszük, kevés mártást öntünk rá és
10 percig közép-meleg sütőbe tesszük. Üvegtálra szedjük,
meglocsoljuk a maradék mártással és burgonyafánkkal tálaljuk.
Szőlővel-körtével töltött mézes
csirkecomb
Elkészítési idő: 90 perc
Hozzávalók: 4 nagy csirkecomb, 1 kiskanál só, 1 citrom leve,
fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 2 körte, 30 dkg mag nélküli
szőlő, 8 dkg füstölt szalonna, 2-2 evőkanál mustár és méz,
fél csokor petrezselyem
A körethez 0, 5 dl édes vörösbor, 2 körte, 40 dkg mag nélküli
szőlő, 60 dkg burgonyából főzött, tejszínnel dúsított burgonyapüré
A csirkecombok bőrét ujjal alányúlva fellazítjuk, hogy tölteni
lehessen. A sót a citromlé felével meg a borssal összekeverjük
és a húst alaposan bedörzsöljük vele. Félretéve 1 órán át
érleljük. A körtét meghámozzuk, 1 centis kockákra vágjuk,
a maradék citromlével meglocsoljuk, nehogy megbarnuljon.
A szőlőt megmossuk, leszemezzük, a körtével és az apró kockákra
vágott szalonnával összekeverjük. A csirke bőre alá töltjük,
hústűvel vagy fogvájóval összetűzzük. Tepsibe rakjuk, egy
kevés vizet öntünk alá, és alufóliával letakarva, előmelegített
sütőben közepes lánggal (180°C, légkeveréses sütőben 165°C)
kb. 50 perc alatt puhára sütjük –pároljuk. A mustárt a mézzel
és a finomra vágott petrezselyemmel összekeverjük, a puha
csirkecombokat ezzel megkenjük, majd kb. 10-15 percre visszatoljuk
a sütőbe, hogy szép piros szint kapjon. Amikor kész, levét
lábasba szűrjük, ha túl piros lenne, a nagyját szalvétával
leszedjük róla. A borral ízesítjük. A körtét meghámozzuk,
vékony gerezdekre vágjuk – közben magházát kimetsszük –
a boros lébe szűrjük a szőlővel együtt és fölforraljuk.
Tálaláskor a töltött csirkecombokat a boros gyümölccsel
és burgonyapürével körítjük.
Tarkababos mézes
Elkészítési idő: 50 perc
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
20 dkg vöröshagyma, 1 közepes zöldpaprika, 2 gerezd fokhagyma,
1 babérlevél, 1 dl olaj, 2 dl ketchup, 2 dl méz, csipetnyi
só, 80 dkg tarkabab, 4 szelet marhasült
A hagymát finom kockákra, a kicsumázott zöldpaprikát vékony
szeletekre vágjuk. Serpenyőben olajat forrósítunk, beleszórjuk
a hagymát és a paprikát, a pépesített fokhagymát, majd az
egészet lepirítjuk. Beletesszük az előző nap megfőzött tarkababot,
a babérlevelet, a ketchupot és a mézet, majd fedő nélkül
45 percet pároljuk. Gyakran kavargatjuk és az elfőtt levet
kevés vízzel pótoljuk.
Tálaláskor a felszeletelt marhasült mellé tesszük a tányérra.
Aprósütemény gyerekeknek
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: 20 db elkészítéséhez
1 dl méz, 15 dkg liszt, 12 dkg porcukor, 2 tojás sárgája,
1 dl tejföl, késhegynyi szalalkáli, 8 dkg vaj, 1 tojásfehérje,
8 dkg dió, reszelt citromhéj, vegyes gyümölcs dzsem
A mézet keverőedénybe helyezzük, hozzáadjuk a tojássárgákat,
a porcukrot, a lágy vajat, a szalalkálit és a tejfölt. Megszórjuk
a reszelt citromhéjjal, majd fakanállal habosra keverjük.
hozzátesszük a lisztet, majd gyúródeszkára borítjuk, és
puha tésztát gyúrunk belőle. Fél centi vastagra nyújtjuk,
és különböző formákat szaggatunk belőle.
Kikent tepsibe helyezzük és bekenjük tojásfehérjével, majd
negyedre vágott dióval díszítjük. A tepsibe egy órát hagyjuk
állni. A sütőt 240 C-ra hevítjük és belerakjuk a tepsit.
Amikor a tészta felemelkedett, 180 c-ra viszavesszük a hőt,
és rózsaszínűre sütjük.
Kihűlve kettesével megkenjük a gyümölcs dzsemmel és összeragasztjuk.
Ez a sütemény hosszú ideig tárolható.
Bajor mézes pogácsa
Elkészítési idő: 2 óra és 24 óra pihentetés
Hozzávalók: 1kg elkészítéséhez
30 dkg méz, 6 dkg vaj, 18 dkg porcukor, 5 tojássárgája,
1, 5 dkg szalalkáli, őrölt fahéj, 1 dl tej, 1 dl rum, 12
dkg vágott dióbél, 5 cukrozott, kockára vágott barack, 8
dkg cukrozott, reszelt narancshéj, 3 dkg citromsó, reszelt
szerecsendió, 90 dkg liszt, ánizs, 1 tojás a kenéshez
A mézet, a vajat, a tojássárgákat, a tejet, a szalalkálit
és a cukrot egy habüstben összekeverjük. Forró vízgőzbe
állítjuk és 10 perc alatt simára keverjük. Levesszük a gőzről,
majd folyamatosan kavargatva kihűtjük. Hozzáadjuk az ánizst,
a szerecsendiót, a fahéjat, a cukrozott reszelt narancshéjat,
a barackot, a rumot, a citromsót, és a vágott diót. Az egészet
keverőtálba tesszük, lassan hozzáadjuk a lisztet majd könnyű
tésztát gyúrunk belőle.
Konyharuhával letakarjuk, és 24 órát pihentetjük. Újra összegyúrjuk,
három részre osztjuk majd 5 mm vastagra nyújtjuk és különböző
alakú formákkal kiszúrjuk.
Olajozott tepsibe helyezzük egymástól 2 cm-re. A sütőt 240
C-ra hevítjük, és a tepsit behelyezzük. Amikor a tészta
felemelkedett, 180 C-ra visszavesszük a hőt, és a tésztát
megsütjük. Még forrón megkenjük felvert tojással. Hagyjuk
kihűlni, és glazúrral díszítjük.
Burgonyás mézes
Elkészítési idő: 2 óra és 10 perc
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
1 dl méz, 50 dkg liszt, 10 dkg vaj, 25 dkg burgonya, 2 tojássárgája,
1 dl tejszín, 20 dkg aszalt, magozott barack, 2 dkg reszelt
narancshéj, 0, 5 dkg szalalkáli, barackdzsem,
A tojásglazúrhoz 15 dkg porcukor, 4 tojásfehérje, 1 teáskanál
kakaópor
A burgonyát felkockázzuk, megfőzzük, majd összetörjük. Keverőtálba
tesszük, hozzáadjuk a tojássárgákat, a mézet, a cukrot,
az olvasztott vajat és habosra keverjük. A lisztet elkeverjük
a szalalkálival, a sütőporral és a fahéjjal, majd a habos
masszához adjuk. Beleöntjük a tejszínt, és puha tésztát
gyúrunk belőle.
A tésztát kettéosztjuk, 1 cm vastag lapokra nyújtjuk, és
az egyiket belefektetjük az előkészített tepsibe. Megkenjük
barackdzsemmel, megszórjuk az apróra vágott barackkal és
reszelt narancshéjjal. Betakarjuk a másik lappal, és középmeleg
sütőben zsemleszínűre sütjük. Kivesszük a sütőből, és hűlni
hagyjuk.
Közben a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd lassan
hozzákeverjük a porcukrot és a kakaóport.
A kihűlt süteményt kakaós glazúrral díszítjük és rombusz
alakúra vágva kínáljuk.
Diós mézes
Elkészítési idő: 2 óra 10 perc és 3 óra pihentetés
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
70 dkg liszt, 1 dl méz, 28 dkg porcukor, 20 dkg dió, őrölt
fahéj, őrölt szegfűszeg, 10 dkg cukrozott reszelt citromhéj,
1 tasak sütőpor, 4 tojás, 1 tojás a kenéshez,
A glazúrhoz 15 dkg porcukor, 4 tojásfehérje, 1 teáskanál
kakaópor
A tojásokat keverőtálba öntjük, beleszórjuk a cukrot és
a fűszereket, majd a mézzel együtt habosra keverjük. Hozzátesszük
a lisztet, a reszelt, cukrozott narancshéjat és a sütőport.
Gyúródeszkára borítjuk, és ruganyos tésztát gyúrunk belőle.
Letakarjuk, és 3 órát pihentetjük.
A masszából dió nagyságú gömböcskéket formálunk és egymástól
kis távolságra kikent tepsibe rakjuk. A sütőt 240°C-ra hevítjük,
és a tepsit behelyezzük a sütőbe. Amikor a tészta felemelkedett
a hőt 180°C-ra visszavesszük, és a tésztát megsütjük.
Még forrón megkenjük felvert tojással, kihűtjük, majd a
tojásfehérjéből, a kakaóporból és a porcukorból készített
glazúrral díszítjük.
Diós mézes kockák
Elkészítési idő: 2 óra 10 perc
Hozzávalók: 10 kocka elkészítéséhez
17 dkg méz, fél citrom héja és leve, 15 dkg vaj, 3 tojássárgája,
40 dkg liszt, fél tasak sütőpor, 15 dkg málna dzsem,
A tojásfehérjehabhoz 3 tojás fehérje, 10 dkg darált dió,
10 dkg cukor
A vajat kissé megolvasztjuk, belekeverjük a sütőport, majd
hozzátesszük a tojássárgákat, a mézet és a citrom reszelt
héját és levét. Puha tésztát gyúrunk belőle, majd ujjnyi
vastagra nyújtjuk, és téglalap alakúra formázzuk. Kikent
tepsibe helyezzük és megkenjük málna dzsemmel. A tojásfehérjét
és a porcukrot kemény habbá verjük, majd beledolgozzuk a
darált diót és ráterítjük a dzsemes tésztalap tetejére.
A sütőt 220 C-ra hevítjük és beletesszük a tepsit. Amikor
a tészta felemelkedett, a hőt visszavesszük 160 C-ra, és
zsemleszínűre sütjük.
Hagyjuk kihűlni, és kockára vágva kínáljuk.
Diós-mézes korong
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
60 dkg méz, 60 dkg liszt, 1 dl rum, 40 dkg darált dió, 1
tasak vaníliás cukor, 1 citrom reszelt héja, 16 dkg vaj,
1 kiskanál szalalkáli, 1 evőkanál víz
A mézet felfőzzük e kanál vízzel, majd sűrű szitán átszűrjük.
A lisztet gyúródeszkára tesszük, és a közepébe beleöntjük
a meleg mézet, majd egy kanállal kihűlésig kevergetjük.
Hozzátesszük a vízben feloldott szalalkálit, a reszelt citromhéjat,
a vaníliás cukrot és könnyedén összegyúrjuk. Végül beledolgozzuk
az enyhén felolvasztott vajat, és addig gyúrjuk, míg puha
tésztát nem kapunk. Letakarjuk konyharuhával, és 20-25 percig
pihentetjük.
Négy részre osztjuk, és ujjnyi vastagra nyújtjuk. korongokat
szaggatunk belőle, majd kikent tepsibe rakjuk egymástól
2 cm-re.
A sütőt 240 c-ra hevítjük, és a tepsit belehelyezzük. Amikor
a tészta felemelkedet, 180 c-ra visszavesszük a hőt, és
rózsaszínűre sütjük.
Ínyencek a korongokat krémmel megkenhetik és összeragaszthatják.
Hosszú ideig eltartható.
Dióval töltött mézes sütemény
Elkészítési idő: 2 óra 20 perc
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
30 dkg méz, 30 dkg liszt, 25 dkg vaj, 4 tojás, 20dkg barack
dzsem, 0,5 dl rum, ánizs, 20 dkg dió, sütőpor
A vajat és a mézet felolvasztjuk, beletesszük a darált dió
felét, a tojásokat, az ánizst, majd habosra keverjük. A
lisztet elkeverjük a sütőporral, majd a mézes masszába dolgozzuk.
A maradék diót megpirítjuk, hozzáadjuk a rumot és a dzsemet,
majd jól kikeverjük.
Egy fóliával kibélelt formába tesszük a massza felét, bekenjük
a rumos dzsemmel, betakarjuk a massza másik felével és középmeleg
sütőben készre sütjük. Kiborítjuk a formából, megkenjük
glazúrral, amibe 1 evőkanál rumot keverünk.
Háromszög alakúra vágva kínáljuk.
Egyszerű mézes
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
50 dkg méz, 50 dkg liszt, 1 dl tejföl, 2 dl tej, 3 tojássárgája,
őrölt fahéj, 1 dkg kristálycukor, szalalkáli,
A cukrot serpenyőben karamelizáljuk, meglocsoljuk 1 evőkanál
vízzel és beforraljuk. A mézet, a tejet és a tejfölt keverőtálba
tesszük, hozzáadjuk a felvert tojássárgáját, a karamellát,
a szalalkálit, kevés lisztet, majd jól összekeverjük. Lassan
adagolva beleszórjuk a többi lisztet és összegyúrjuk.
Deszkára tesszük, fél centi vastagra nyújtjuk, és formákkal
kiszaggatjuk. Ez tepsit kikenünk olajjal, megszórunk liszttel
és beletesszük a kiszaggatott formákat. A sütőt 240°C-ra
hevítjük, majd a tepsit beletesszük. Amikor a tészta felemelkedett,
180°C-ra visszavesszük a hőt és a tésztát zsemleszínűre
sütjük.
Fonott mézeskalács
Elkészítési idő: 100 perc
Hozzávalók: 15 dkg méz, 20 dkg liszt, fél tasak sütőpor,
8 dkg porcukor, 20 dkg darált dió, 10 dkg vaj, 1 tojás a
kenéshez
A vajat egy keverőtálba tesszük, kissé megolvasztjuk, hozzátesszük
az összes hozzávalót, és keményebb tésztát gyúrunk belőle.
Hideg helyre tesszük és 3 órán át pihentetjük. Újra összedolgozzuk,
majd egy húsdarálóra szerelt csövecskén átengedjük. A tésztát
három egyenlő részre osztjuk és egyenként 20 cm-es szalag
formára sodorjuk, és összefonjuk.
Kikent, lisztezett tepsibe helyezzük és megkenjük tojással.
A sütőt 240 c-ra hevítjük és belerakjuk a tepsit, majd a
tésztát zsemleszínűre sütjük.
Gyümölcsös mézeskalács
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
25 dkg méz, 15 dkg porcukor, 10 dkg vaj, 40 dkg liszt, fél
tasak sütőpor, 15 dkg darált dió, 10 dkg mazsola, 10 dkg
cukrozott gyümölcs, őrölt fahéj, 5 tojás, ánizs, őrölt szegfűszeg,
A glazúrhoz 15 dkg porcukor, 4 tojásfehérje, 1 evőkanál
rum
A vajat, a mézet és a cukrot keverőtálba tesszük, majd folyamatosan
kavargatva gőz felett felolvasztjuk. Egyenként beleütjük
a tojásokat, és habosra keverjük. A gyümölcsöket apróra
daraboljuk, és a tésztához adjuk. Fokozatosan hozzáadjuk
a lisztet és a sütőport, és simára keverjük.
A tésztát kikent, kilisztezett kalácsformába öntjük. A sütőt
240°C–ra hevítjük, és a formát belehelyezzük. Amikor a tészta
felemelkedett, 180°C-ra visszavesszük a hőt, és a tésztát
megsütjük.
Közben a tojásfehérjét kemény habbá verjük, majd lassan
hozzákeverjük a porcukrot és a rumot.
A megsült kalácsot kiborítjuk a formából és megkenjük a
rumos glazúrral.
Karamellás mézes
Elkészítési idő: 2 óra 10 perc és 8 óra pihentetés
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
1 dl méz, 3 tojás, 20 dkg porcukor, 10 dkg kristálycukor,
6 dkg vaj, őrölt fahéj, ánizs, 1, 2 dkg szalalkáli, 90 dkg
liszt, 1 tojás a kenéshez
A kristálycukrot egy serpenyőbe szórjuk, majd csendes tűzön
karamelizáljuk. Felengedjük 2 dl vízzel, és addig főzzük,
míg a cukor el nem olvad.
A porcukrot, a mézet, a vajat, a tojásokat, a fűszereket
és a szalalkálit keverőtálba tesszük, és habosra keverjük.
Beleöntjük a karamell-mártást, hozzáadjuk a lisztet, majd
addig dolgozzuk, míg puha tésztát kapunk. Konyharuhával
letakarva 8 órát pihentetjük.
Pihentetés után újra összegyúrjuk, három részre osztjuk,
majd fél centi vastagra nyújtjuk és különböző alakú formákkal
kiszúrjuk. Olajozott tepsibe helyezzük egymástól 2 centire.
A sütőt 240°C-ra hevítjük és beletesszük a tepsit. Amikor
a tészta felemelkedett, 180°C-ra visszavesszük a hőt, és
készre sütjük. Még forrón megkenjük a felvert tojással,
és hűlni hagyjuk.
A tojásfehérjéből és a porcukorból glazúrt készítünk, és
ezzel díszítjük a már kihűlt süteményeket.
Kókuszkocka
Hozzávalók: 20 dkg cukor, 5 dkg margarin, 1 tojás, 2 evőkanál
méz, 1 csomag sütőpor, 30 dkg liszt, 2 dl tej, kókuszreszelék.
A mázhoz 20 dkg margarin, 6 evőkanál cukor, 3 evőkanál kakaópor,
6 evőkanál tej
A cukrot, a margarint, a tojást két evőkanál folyékony mézzel
habosra keverjük. A sütőport a liszttel összekeverjük és
a kikavart masszához adjuk. 2 dl tejet adunk hozzá és jól
összekeverjük.
Kizsírozott, lisztezett tepsibe öntjük, és lassú tűznél
megsütjük.
Sütés után kockákra vágjuk. Amikor kihűlt csoki-mázba forgatjuk,
és kókuszreszelékbe mártjuk.
Kókuszos-mézes kocka
Elkészítési idő: 90 perc
Hozzávalók: A tésztához 3 dkg vaj, 25 dkg porcukor, 1 csomag
vaníliás cukor, 3 evőkanál méz, 1 tojás, fél citrom reszelt
héja, 28 dkg finomliszt, 1 csomag sütőpor, 2 dl tej
A tepsi kikenéséhez vaj, liszt
A csokoládémázhoz 22 dkg vaj, 20 dkg porcukor, 4 dkg kakaópor,
4 evőkanál rum, 10-12 evőkanál tej,
A forgatáshoz 15-20 dkg kókuszreszelék
A tésztához a vajat felolvasztjuk, majd a porcukorral, a
vaníliás cukorral, a mézet, a tojással meg a citromhéjjal
jól összekeverjük. A lisztet a sütőporral eldolgozzuk, majd
a tejjel felváltva apránként a cukros masszához adjuk.
Kivajazott, belisztezett tepsibe simítjuk és előmelegített
sütőben, közepes lánggal 20 percig sütjük.
Ezalatt elkészítjük a mázat. A vajat felolvasztjuk, majd
a porcukorral habosra keverjük. A kakaót, a rumot meg a
tejet hozzáadjuk, az egészet lábasba tesszük és közepes
lángon kevergetve felforraljuk. A tűzről levéve egy kicsit
hűlni hagyjuk.
Az időközben elkészült tésztát a tepsiből kiborítjuk, még
melegen kb. 4-szer 4 centis kockákra vágjuk. A még ugyancsak
meleg csokoládé-mázba mártjuk, végül kókuszreszelékben megforgatjuk.
Körtés-gyömbéres teakenyér
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: 15 dkg vaj, 17, 5 dkg finomliszt, 17, 5 dkg
Graham-liszt, 1 csapott kiskanál sütőpor, 1 csapott kiskanál
szódabikarbóna, 2 csapott kiskanál gyömbérpor, 2 szép körte,
1o-1o dkg cukor és méz, 1 tojás, 0, 75 dl tej, kis darabka
szirupban eltett gyömbér
Egy kb. 1, 2 literes püspökkenyér-formát 2 dkg vajjal kikenünk.
A kétféle lisztet a sütőporral, a szódabikarbónával meg
a gyömbérporral egy tálban összekeverjük. A körtét meghámozzuk,
félbevágjuk, és a magházát kimetsszük. A cukrot, a mézet
meg a maradék vajat mikrohullámú készülékben közepes fokozaton
3 percig melegítjük. Kissé hűlni hagyjuk, majd a tojással
meg a tejjel együtt a lisztes keverékhez adjuk. A formába
töltve elsimítjuk.
A szirupban megfőzött gyömbért lecsöpögtetjük, nagyon apró
csíkokra vágjuk és egyenletesen a tészta tetejére szórjuk.
Előmelegített sütőben, a közepesnél kisebb lánggal (17o
°C, légkeveréses sütőben 150°C) kb. 75 percig sütjük. Elkészültét
a beleszúrt tűvel ellenőrizhetjük. Ha kész, 10 percig pihentetjük,
majd rácsra borítva hűlni hagyjuk.
Krémes mézes
Elkészítési idő: 2 óra 0 perc és 2 nap puhítás
Hozzávalók: A laphoz 25 dkg kristálycukor, 2 tojás, 1 dl
méz, 5 dkg liszt, 1 dl tej, 1 kiskanál szódabikarbóna,
A krémhez 20 dkg porcukor, 2 dl tej, 3 evőkanál liszt, 10
dkg vaj, 1 citrom leve, 1 tasak vaníliás cukor, barack dzsem
A cukrot, a tojásokat, a tejet, a vajat és a szódabikarbónát
egy keverőedénybe tesszük. Takaréklángon addig melengetjük,
míg habos, kissé hólyagos és karamell színű nem lesz.
Levesszük a tűzről és hozzákeverjük a lisztet. A tepsit
előkészítjük, masszát négy részre osztjuk és kézzel a tepsibe
nagyon vékony lappá nyomkodjuk.
A sütőt 240 C-ra hevítjük és beletesszük a tepsit. Amikor
a tészta felemelkedett, 180 C-ra visszavesszük a hőt és
8-12 perc alatt készre szárítjuk majd óvatosan kiborítjuk.
Az előzőhöz hasonlóan még három lapot sütünk.
A tejből és a lisztből csomómentes pépet főzünk, kihűtjük,
majd hozzákavarjuk a vajat, a porcukrot, a vaníliás cukrot
és a kifacsart, szűrt citromlevet. A krémet két részre osztjuk.
Az első lapot megkenjük a krémmel, ráhelyezzük a második
lapot, ezt megkenjük a barack dzsemmel. Rátesszük a harmadik
lapot, erre krémet kenünk, majd rátesszük a negyedik záró
lapot. Lenyomkodjuk, légmentesen becsomagoljuk, majd két
napig hideg helyen hagyjuk puhulni.
Ekkor kicsomagoljuk, és felkockázva kínáljuk.
Mákos mézeskalács
Elkészítési idő: 2 óra 10 perc
Hozzávalók: 12 szelet elkészítéséhez
12 dkg méz, 8 dkg gríz, 8 dkg porcukor, 4 tojás, fél citrom
reszelt héja, 15 dkg mák, 1 tasak vaníliás cukor, 10 dkg
cseresznye kompót, 5 dkg vaj, 1 evőkanál tej, ánizs, őrölt
fahéj
A mézet, az olvasztott vajat és a tojások sárgáját keverőtálba
helyezzük. Hozzáadjuk a reszelt citromhéjat, az ánizst és
a fahéjat, majd habos, kemény masszát kavarunk belőle. Beletesszük
a darált mákot, a vaníliás cukrot és a kimagozott lecsepegtetett
cseresznyét. Felváltva hozzáadjuk a kemény habbá vert tojásfehérjét,
a tejet és a grízt, majd kikent, kilisztezett sütőformába
öntjük.
A sütőt 240°C-ra hevítjük és beletesszük a formát. Amikor
a tészta felemelkedett, 180°C-ra visszavesszük a hőt, és
készre sütjük. Még melegen kiborítjuk a formából.
Mazsolás kalács
Elkészítési idő: 2 óra 20 perc
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
36 dkg méz, 1 citrom reszelt héja, 44 dkg liszt, 4 tojás,
2 tojássárgája, 24 dkg mazsola, 1 dl tej, 0,5 dkg szalalkáli,
őrölt fahéj,
A tojásokat, a tojássárgákat és a mézet egy keverőtálban
habosra keverjük. Hozzáadjuk a lisztet és a tejben feloldott
szalalkálit, majd tíz percen át keverjük. Hozzátesszük a
reszelt citromhéjat, az őrölt fahéjat és a mazsolát.
Egy sütőformát kiolajozunk, megszórjuk liszttel, majd beleöntjük
a tésztát. A sütőt 240°C-ra hevítjük, és a sütőformát behelyezzük.
Amikor a tészta felemelkedett, 180°C-ra visszavesszük a
hőt, és a tésztát megsütjük.
Melegen kiborítjuk, és narancsmázzal díszítjük.
Mézes almáskalács
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: 12 szelet elkészítéséhez
15 dkg méz, 8 dkg gríz, 8 dkg porcukor, 4 tojás, 30 dkg
reszelt alma, 3 dkg kakaó, késhegynyi sütőpor, őrölt fahéj,
fél citrom leve
Az almákat megmossuk, kimagozzuk, lereszeljük és meglocsoljuk
citromlével, majd 20 percig pihentetjük.
A tojássárgákkal, a mézből, a kakaóból és a cukorból sűrű
masszát keverünk. Hozzáadjuk a reszelt almát, a kemény habbá
vert tojásfehérjét, és lassan hozzátesszük a sütőport és
a grízt, majd sima tésztát keverünk belőle.
Kikenjük, kilisztezzük a sütőformát és beletesszük a tésztát.
A sütőt 240 C-ra hevítjük, és a formát belehelyezzük. Amikor
a tészta felemelkedett, 180 C-ra visszavesszük a hőt, és
a tésztát megsütjük. Még melegen kiborítjuk a sütőből és
szeleteljük.
Mézes csillag
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: 20 szelet elkészítéséhez
15 dkg méz, 50 dkg liszt, 7 dkg porcukor, 12 dkg vaj, 2
tojás, 1 tasak vaníliás cukor, 1 tasak sütőpor, fél citrom
reszelt héja, 10 dkg vegyes ízű dzsem
A vajat beledolgozzuk a gyúródeszkára szórt lisztbe, majd
hozzáadjuk a porcukrot, a vaníliás cukrot, a sütőport, a
tojásokat, a mézet és a reszelt citromhéjat. Könnyű tésztát
gyúrunk belőle, majd fél centi vastagra nyújtjuk, és csillagformával
kiszúrjuk.
A sütőt 240 c-ra hevítjük, és a tepsit belehelyezzük. Amikor
a tészta felemelkedett, 180 c-ra visszavesszük a hőt, és
zsemleszínűre sütjük. Hagyjuk kihűlni, felét megkenjük a
gyümölcsízzel, majd összeragasztjuk a másik felével.
Gyümölcs zselével díszíthetjük.
Mézes csók
Hozzávalók: (60 - 80 db lesz belőle)
20 dkg méz, 25 dkg cukor, 1 kg liszt, 3 tojás, 20 g sütőpor,
3 dkg vaj, 2 dl tej, 2 dkg szalalkáli, őrölt fahéj, reszelt
citromhéj
A mézet a cukorral és 1 dl vízzel felforraljuk. A tűzről
levéve többször megkevergetjük, ha kihűlt hozzáadjuk a liszthez
és elmorzsoljuk vele. Azután hozzáadjuk a vajat, 3 tojássárgáját,
a sütőport, ízlés szerint fahájat és reszelt citromhéjat,
végül a 2 dl langyos tejben megáztatott szalalkálit.
Alaposan kidolgozzuk, cipót formálunk belőle, és egy éjszakát
pihentetjük. Meglisztezett deszkán kb. 5 mm vastagságúra
kinyújtjuk, közepes nagyságú pogácsaszaggatóval kiszúrjuk,
kivajazott, lisztezett tepsibe tesszük és előmelegített,
forró sütőben (200 °C) megsütjük Ha kihűlt fehér cukormázba
mártogatjuk és megszáritjuk.1-2 napos pihentetés után fogyasztjuk.
Nagyon sokáig friss marad.
Cukormáz készítése
25 dkg porcukrot egy lábasba teszünk, meghintjük 1-2 evőkanál
vízzel és lassú tűzön, állandóan kevergetve néhány percig
– amíg a cukor teljesen fel nem olvad – melegítjük. Forralni
nem szabad. Melegen használjuk.
Mézes darázsfészek
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: 10 db elkészítéséhez
15 dkg méz, 12 dkg mandula, 10 dkg dió, 3 tojásfehérje,
3 dkg mazsola
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, közben lassan hozzákeverjük
a gőz fölött megolvasztott mézet. Beleszórjuk a darált diót
és a darált mandulát, majd összekeverjük.
Habzsákba töltjük és spirál alakú fészkeket formálunk belőle
a kikent tepsibe, majd tetejét megszórjuk mazsolával.
A sütőt 240 C-ra melegítjük és beletesszük a tepsit. Amikor
a tészta felemelkedett, a hőt visszavesszük 160 C-ra, és
készre szárítjuk.
Mézes félhold
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: 20 szelet elkészítéséhez
A vajas masszához 15 dkg méz, 40 dkg liszt, 20 dkg vaj,
2 tojás sárgája, 0, 5 dl rum, fél tasak sütőpor, 1 tasak
vaníliás cukor, reszelt citromhéj
A piskóta masszához 0, 5 dl méz, 15 dkg liszt, 10 dkg porcukor,
2 dkg kakaópor, 15 dkg darált dió, 4 tojás, 20 dkg barack
dzsem
A lisztet keverőtálba rakjuk, hozzáadjuk a mézet, a vajat,
a tojásokat, a sütőport és meglocsoljuk a rummal. Megszórjuk
a reszelt citromhéjjal és a vaníliás cukorral, majd jól
összedolgozzuk.
Kinyújtjuk, kibéleljük vele az előkészített tepsit, megkenjük
barack dzsemmel és leszórjuk darált dióval.
Elkészítjük a piskótamasszát. Ehhez a tojásokat, a mézet,
a cukrot és a kakaóport habverővel felverjük, -majd folyamatos
kavargatás mellett hozzáadagoljuk a lisztet. Jól kikeverjük
és a dióval megszórt masszára öntjük.
A sütőt 240 C-ra hevítjük és belerakjuk a tepsit. Amikor
a tészta felemelkedett, 180 C-ra visszavesszük a hőt, és
rózsaszínűre sütjük.
Hagyjuk kihűlni, kiborítjuk a tepsiből, félhold alakúra
vágjuk, majd porcukorral meghintve tálaljuk.
Mézes gyógy-sütemény
Elkészítési idő: 1 óra
Hozzávalók: 3 dl méz, 1,5 dl tej, 2 tojás, 1,5 dl olaj,
4,5 dl finomliszt, 1 csomag sütőpor, 1,5 dl zabpehely, 3
dl búzakorpa, 2 evőkanál lenmag, 1 narancs vagy 1 nagyobb
citrom reszelt héja a formák kikenéséhez margarin és liszt.
A tésztához valókat egy nagy tálban jól összekeverjük. Két
őzgerinc formát vagy egy nagy gáz tepsit margarinnal kikenünk,
liszttel meghintjük majd a mézes masszával megtöltjük. Előmelegített
sütőben közepes lánggal tűpróbáig sütjük. Az őzgerincnek
több idő kell mintha tepsibe sül. Ha kisült kiborítjuk a
tepsiből és vaníliás cukorral még melegen megszórjuk, de
csak hidegen szeleteljük.
Mézes keksz dióval
Elkészítési idő: 2 óra 10 perc és 4 óra pihentetés
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
25 dkg méz, 70 dkg liszt, 20 dkg porcukor, 1 tojás sárgája,
1,5 dkg szalalkáli, 5 dkg reszelt, cukrozott narancshéj,
10 dkg dió, őrölt fahéj, ánizs, őrölt szegfűszeg
A mézet feloldjuk 2 dl forró vízzel, majd hűlni hagyjuk.
A tojásokat, a cukrot, a fűszereket, a reszelt narancshéjat
és a szalalkálit keverőtálba tesszük, majd fél óra alatt
sima, habos masszát keverünk belőle. Fokozatosan hozzáadagoljuk
a lisztet és a mézes szirupot, majd deszkára borítjuk, és
jól összedolgozzuk. Letakarjuk és 4 órán át pihentetjük.
Négy részre osztjuk, fél centis lapokat nyújtunk belőle,
és kekszformákra vágjuk.
Megkenjük tojással és negyedekre vágott diókkal díszítjük,
majd kikent tepsibe rakjuk.
Előmelegített sütőben arany-barnára sütjük.
Mézes kókuszos
Hozzávalók: 2 tojás 30 dkg cukor, 3 dl tej, 15 dkg kókuszreszelék,
6 evőkanál méz, 5 dkg vaj, 1 csomag sütőpor, 60 dkg liszt
A tojást a cukorral jól elkeverjük, lassan hozzáadjuk a
tej felét, a kókuszreszeléket, majd folyamatos keveréssel
a híg mézet, az olvasztott vajat, a tej másik felét, végül
a sütőporral elkevert lisztet. Az egészet jól összedolgozzuk.
Vajjal kikent, lisztezett tepsibe öntjük, és lassú tűznél
megsütjük. Még melegen felszeleteljük, és olvasztott csokoládéval
lecsurgatjuk.
Mézes mandulás golyó
Elkészítési idő: 105 perc és 12 óra szikkadási idő
Hozzávalók: 80 darabhoz
25 dkg méz, 25 dkg hámozott mandula, 25 dkg hámozott mogyoró,
10 dkg cukrozott cseresznye, 20 dkg cukor, 25 dkg étcsokoládé,
3 tojásfehérje, 1 csipet só, 1 narancs reszelt héja, 1 mokkáskanál
őrölt fahéj,
A szóráshoz porcukor, minyon papír
A mézet egy szelíden forrdogáló vízbe állított lábasba sűrűsödésig
főzzük.(kb. 1 óra)
A mandulát, a mogyorót és a cukrozott cseresznyét durvára
vágjuk.
A cukrot 5 evőkanál vízzel sűrű sziruppá főzzük, beletördeljük
a csokoládét és felolvasztjuk.
A tojásfehérjét a sóval kemény habbá verjük, kíméletesen
a mézbe keverjük, hozzáadjuk a csokoládés szirupot, a vágott
finomságokat, végül a reszelt narancs- és fahéjat. Összeforrósítjuk,
majd a masszát hagyjuk langyosra hűlni.
Kávéskanálnyi adagokat szaggatunk belőle és egy éjszakán
át hagyjuk szikkadni. Másnap porcukorba hempergetjük, és
minyon-papír tálkákra tesszük.
Jól záródó, műanyag vagy bádogdobozban, hűvös, száraz helyen
tároljuk. Sokáig eláll.
Mézes pite
Hozzávalók: 25 dkg méz, 15 dkg cukor, 1 csomag vaníliás
cukor, 4 tojás, 25 dkg liszt, 1 kávéskanál szódabikarbóna,
1 késhegynyi őrölt fahéj, 1 késhegynyi szegfűszeg, fél citrom
reszelt héja, 1 evőkanál fehér csemegebor. 1 dkg vaj
A mézet meglangyosítjuk és a kristálycukorral, a vaníliás
cukorral, valamint a tojássárgákkal habosra keverjük. Beletesszük
a szódabikarbónát, a lisztet, a fűszereket, a reszelt citromhéjat,
jól elkeverjük, és a borral ízesítjük. A végén hozzáadjuk
a felvert tojásfehérjéket is.
Vajjal kikent, liszttel meghintett körülbelül 1 literes
sütőedénybe tesszük (őzgerincforma, tortaforma) és mérsékelten
meleg sütőben 160°C-on megsütjük.
Mézes puszedli
Hozzávalók: 60-80 darabhoz
3 tojás, 10 dkg kristálycukor, 35 dkg méz, 5 dkg fagyos
vaj vagy margarin, 70 dkg liszt, 1 csapott kávéskanál szódabikarbóna,
dió, mogyoró
A tojást, a cukrot, a mézet és a vajat habosra kikeverjük,
hozzáadjuk apránként a lisztet, végül a szódabikarbónát
és alaposan összedolgozzuk Meglisztezett deszkán 3-4 mm
vastagra kinyújtjuk, tetszés szerinti formával (szív, hold,
kiskacsa stb.) kiszaggatjuk, mindegyik tetejére egy-egy
gerezd diót vagy mogyorót teszünk és előmelegített, forró
sütőben (200°C) megsütjük. Vigyázat, nagyon hamar megsül,
de nem szabad megégnie, mert keserű lesz. Levegőtől védve,
jól záródó fémdobozban hetekig eláll, sőt minél tovább érik
annál finomabb, puhább
Mézes puszi karácsonyfára
Hozzávalók: 70-80 darabhoz
25 dkg méz, 10 dkg vaj vagy méz, 10 dkg cukor, 50 dkg liszt,
1 csapott kávéskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál mézes fűszerkeverék
vagy fél-fél mokkáskanál őrölt fahéj, szegfűszeg, szerecsendió,
ánizs, gyömbér, 1citrom reszelt héja, 1 tojás, 2 tojássárgája,
A tepsi kenéséhez 3-5 dkg vaj vagy margarin
A díszítéshez 10 dkg vegyes finomság – durvára vágott dió,
mandula, mogyoró, kandírozott gyümölcs, mazsola
A mázhoz fél tojásfehérje, 5 dkg porcukor
A mézet, a vajat és a cukrot állandóan kevergetve langyosra
melegítjük. A lisztet elkeverjük a szódabikarbónával, a
fűszerekkel és a citromhéjjal. Hozzáadjuk a mézes keveréket,
a tojást és a tojássárgákat, jól összegyúrjuk eleinte ragacsos
lesz, de nem kell megijedni. Fóliába csomagoljuk, és 4-5
órát pihentetjük. Legegyszerűbb, ha előző este készítjük
el.
220 C-ra előmelegítjük a sütőt. Vékonyan kivajazunk 2 nagy
sütőtepsit.
Lisztezett deszkán 3 mm vékonyra kinyújtjuk a tésztát, és
különféle alakzatokat szúrunk ki belőle. Tepsibe rakjuk
és tetejüket fantáziánk szerint különféle finomságokkal
díszítjük.
Forró sütőbe tesszük, és el nem mozdulunk mellőle, mert
4-5 perc alatt megsül. Könnyen megég és akkor keserű lesz.
A tepsibe hagyjuk kihűlni.
Habosra keverjük -nem verjük- a tojásfehérjét a porcukorral,
zsírpapírból kis tölcsért csavarunk, beleteszünk 1 kávéskanállal
és megírjuk, díszítjük vele a puszedlik tetejét.
Hagyjuk a mázat teljesen megszáradni, kiválasztjuk a legszebbre
sikerült példányokat. Egy vastag tűbe húzott cérnát húzunk
át rajta, tetszőleges hosszúságban elvágjuk és megcsomózzuk.
A többit jól záródó fém-, vagy műanyag dobozba tesszük.
Sokáig eltarthat, az idő haladtával egyre finomabb porhanyósabb
lesz.
Ha kiszáradna a mézes, a dobozba tegyünk egy almát és egy
nap múlva, ismét megpuhul.
Mézes rácsos linzer
Elkészítési idő: 75 perc
Hozzávalók: 50 dkg finomliszt, 1 csomag sütőpor, 15 dkg
vaj, 10 dkg zsír, 20 dkg porcukor, 2 evőkanál méz, 3 tojás,
1dl tej, 2 mokkáskanál őrölt fahéj, fél citrom reszelt héja
és kifacsart leve
A töltelékhez 12 evőkanál lekvár, 9 evőkanál cukros dió
A lisztet a sütőporral összeforgatjuk, majd a zsiradékkal
elmorzsoljuk. A cukorral, a mézzel, a tojással és annyi
tejjel gyúrjuk össze, hogy se nem kemény, se nem lágy tészta
legyen belőle. A fahéjjal, a citrom levével és reszelt héjával
fűszerezzük. A tésztát 3 nagyobb és egy kisebb darabra osztjuk,
cipóvá formáljuk. Egyet meglisztezett gyúrólapon vékonyra,
nagy tepsi nagyságúra nyújtunk, tepsibe fektetjük. Előfordulhat,
hogy a méztől egy kicsit ragad a tészta, ilyenkor a tetejét
is hintsük meg egy kevés liszttel. A tésztát 4 evőkanál
lekvárral megkenjük, 3 evőkanál cukros dióval behintjük.
A többi tésztát és tölteléket rárétegezzük, a tetejét pedig
a kisebb tésztából sodort kis rudakkal berácsozzuk. Előmelegített,
közepesen meleg sütőben (180°C, légkeveréses sütőben 165°C
) kb.30 percig sütjük. Elkészültét a beleszúrt tűvel ellenőrizhetjük.
Mézes rúd
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
37, 5 dkg méz, 20 dkg cukor, 75 dkg liszt, 1 tasak sütőpor,
ánizs, 1 dl tej, 2 tojásfehérje
A tejet tálba öntjük, felolvasztjuk benne a mézet és a cukrot,
majd beletesszük az ánizst.
A lisztet átszitáljuk, összekeverjük a sütőporral, beleöntjük
a mézes tejet, majd gyúródeszkára téve simára dolgozzuk
és kinyújtjuk. Két centi széles és nyolc centi hosszú rudacskákat
vágunk belőle és megkenjük tojásfehérjével, majd tepsibe
tesszük.
A sütőt 240 C-ra hevítjük és beletesszük a tepsit. Amikor
a tészta felemelkedett, 180 C-ra visszavesszük a hőt és
megsütjük a tésztát.
Melegen kiborítjuk, és porcukorral meghintve kínáljuk.
Mézes-béles
Hozzávalók: 6 személyre
A tésztához 5 dkg vaj vagy margarin, 10 dkg porcukor, 2
tojás, 40 dkg liszt, 1 kávéskanál szódabikarbóna, 1 evőkanál
méz
A krémhez 0 5 l tej, 12 dkg liszt, 20 dkg vaj vagy margarin,
25 dkg porcukor, 20g vaniliás cukor, 1 tojás
A margarint a mézzel, a porcukorral és a tojásokkal gőz
felett kikeverjük. Még melegen hozzáadjuk a lisztet és a
szódabikarbónát, összegyúrjuk, és három cipóra osztjuk.
Téglalap alakúra kinyújtjuk, megvajazott, lisztezett tepsi
hátán világosra megsütjük. (Előmelegített sütőben, mérsékelt
tűzön–180°C– kb. 10-12 perc.)
Elkészítjük a krémet. A liszthez apránként hozzáadjuk a
tejet, csomómentesre kidolgozzuk és gőz felett sűrűre főzzük,
hűlés közben időnként megkeverjük hogy ne ráncosodjon meg
a teteje. Közben a margarint, a cukrot, a vaníliáscukrot
és a tojást habosra kikeverjük és kanalanként a kihűlt,
főzött krémhez adjuk. Megtöltjük a lapokat. Tetejére csokoládémázat
simítunk.
Csokoládémáz készítése étcsokoládéból
Egy lábasban, vízfürdőben felolvasztjuk az apróra tördelt
15dkg csokoládét, hozzáadjuk a 7 dkg porcukrot, jól elkeverjük,
levesszük a tűzről és 2 tojás fehérjével habverővel addig
keverjük, amíg sűrű krémet nem kapunk. Azonnal bevonjuk
vele a süteményt.
Ezt a süteményt is ajánlatos egy nappal a fogyasztás előtt
elkészíteni
Mézeskalács
Elkészítési idő: 2 óra 10 perc
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
25 dkg méz, 2 dl tejföl, 2 tojás, 15 dkg vaj, 35 dkg liszt,
1 kiskanál sütőpor, 1 citrom, 1 tasak vaníliás cukor, fél
evőkanál szódabikarbóna
A tojásokat a mézzel habosra keverjük, hozzáadjuk a tejfölt,
a sütőport, a vaníliás cukrot és a citrom kifacsart, szűrt
levével felfuttatott szódabikarbónát. Jól összekeverjük,
majd lassan hozzáadagoljuk a vajat és a lisztet.
Egy magas kalácsformát kikenünk olajjal, megszórjuk liszttel
és beleöntjük a masszát. A sütőt 240°C-ra hevítjük és behelyezzük
a formát. Amikor a tészta felemelkedett, 180°C-ra visszavesszük
a hőt és a tésztát zsemleszínűre sütjük.
Mézes-pogácsa szív
Elkészítési idő: 2 óra és 12 óra pihentetési idő
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
25 dkg méz, 1 evőkanál rum, 3 tojás, 25 dkg porcukor, csipetnyi
fahéjpor, 5 dkg szalalkáli, őrölt szegfűszeg, 70 dkg liszt,
só, 1 tojás a kenéshez, reszelt szerecsendió, olaj,
a tojáslazúrhoz 15 dkg porcukor, 4 tojásfehérje
A lisztet gyúródeszkára öntjük és közepén kis vályút készítünk.
A szalalkálit feloldjuk a rumban, a mélyedésbe locsoljuk,
megszórjuk a fűszerekkel, majd beleütjük a tojásokat.
A vajat felolvasztjuk, a liszthez öntjük, majd hozzáadjuk
a cukrot és a mézet. Lassan összekeverjük a hozzávalókat
és addig gyúrjuk, míg puha tésztát kapunk. Letakarjuk konyharuhával,
majd 12 órát pihentetjük.
Pihentetés után újra összegyúrjuk, három egyenlő részre
osztjuk, majd fél centi vastagra nyújtjuk és szív alakú
formával kiszúrjuk. Olajozott tepsibe helyezzük egymástól
1-2 cm-re. A sütőt 240°C-ra hevítjük és behelyezzük a tepsit.
Amikor a tészta felemelkedett, 180°C-ra visszavesszük a
hőt, és zsemleszínűre sütjük. A sütőből kivéve, még forrón
megkenjük a felvert tojással, és hűlni hagyjuk.
A tojásfehérjéket kemény habbá verjük, beleszórjuk a porcukrot,
és simára keverjük, majd a sütemények díszítésére használjuk.
Narancshéjas mézes-pogácsa
Elkészítési idő: 2 óra és 6 óra pihentetés
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
32 dkg méz, 80 dkg liszt, 1 tojás, 1 dkg szalalkáli, őrölt
fahéj, őrölt szegfűszeg, 3 tojássárgája, 18 dkg porcukor,
ánizs, 1 dkg reszelt narancshéj, 1 tojás a kenéshez
A tojásglazúrhoz 15 dkg porcukor, 4 tojásfehérje
Felforralunk 2, 5 dl vizet, levesszük a tűzről és hozzáadjuk
a mézet. Jól elkeverjük, kihűtjük, majd beleszórjuk a szalalkálit.
A tojást és a tojássárgákat habosra keverjük a porcukorral,
majd beletesszük a fűszereket és a reszelt narancshéjat.
Felöntjük a sziruppal, hozzáadjuk a lisztet, és jól összegyúrjuk.
Letakarjuk és 6 órán át pihentetjük.
Pihentetés után újra összegyúrjuk, három részre osztjuk,
majd fél centi vastagra nyújtjuk és különböző alakú formákkal
kiszúrjuk. Olajozott tepsibe helyezzük egymástól 2 centire.
A sütőt 240°C-ra hevítjük és beletesszük a tepsit. Amikor
a tészta felemelkedett, 180°C-ra visszavesszük a hőt, és
készre sütjük. Még forrón megkenjük a felvert tojással,
és hűlni hagyjuk.
A tojásfehérjéből és a porcukorból glazúrt készítünk, és
ezzel díszítjük a már kihűlt süteményeket.
Omlós rumos mézes
Elkészítési idő: 2 óra és 6 óra pihentetés
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
20 dkg méz, 60 dkg liszt, 15 dkg porcukor, 1 dl rum, 1 dkg
szalalkáli, 5 dkg reszelt, kandírozott narancshéj, 20 dkg
darált dió, őrölt fahéj, 3 tojássárgája, 1 dl tej, 1 tojás
a kenéshez, késhegynyi őrölt szegfűszeg, ánizs
Fél dl forró vízben elkeverjük a mézet, majd hagyjuk kihűlni.
A szalalkálit feloldjuk a rumban, keverőtálba öntjük, majd
hozzáadjuk a tojássárgákat, a cukrot és a fűszereket. Beleöntjük
a mézes szirupot és hozzátesszük az összes többi hozzávalót.
Közepesen puha tésztát gyúrunk belőle, letakarjuk és 5-6
órán át pihentetjük.
Pihentetés után újra összegyúrjuk, három részre osztjuk,
majd 5 mm vastagra nyújtjuk. Félhold alakú formával kiszúrjuk,
majd megkenjük hideg tejjel, és kikent tepsibe rakjuk.
A sütőt 240 C-ra hevítjük, és a tepsit beletesszük. Amikor
a tészta felemelkedett, 180 C-ra visszavesszük a hőt, és
a tésztát megsütjük.
Kivesszük a sütőből, megkenjük a felvert tojással, kihűtjük
és a tojásfehérje glazúrral díszítjük.
Puha mézes pogácsa
Elkészítési idő: 2 óra és 6 óra pihentetés
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
25 dkg méz, 1 tojás, 3 tojássárgája, 1 dkg szalalkáli, 15
dkg porcukor, ánizs, őrölt szegfűszeg, 1 tasak vaníliás
cukor, fél citrom, őrölt fahéj, 70 dkg liszt, 1 tojás a
kenéshez, késhegynyi reszelt szerecsendió
A mézet keverőtálba tesszük és ráöntünk 2 dl felforralt
forró vizet. Jól elkeverjük, majd hagyjuk kihűlni. Egy másik
edénybe összekeverjük a cukrot, a fél citrom szűrt levét
és reszelt héját, a tojást, a tojássárgákat, a fűszereket,
a vaníliás cukrot, a szalalkálit, majd habosra keverjük.
lassan hozzáadagoljuk a lisztet és a kihűlt mézes szirupot,
majd puha tésztát gyúrunk belőle. Konyharuhával letakarjuk,
és 5-6 órát pihentetjük.
Pihentetés után újra összegyúrjuk, három részre osztjuk,
majd 5 mm vastgra nyújtjuk. Különböző alakú formákkal kiszúrjuk,
és olajozott tepsibe rakjuk. A sütőt 220 c-ra hevítjük,
és a tepsit belehelyezzük. Amikor a tészta felemelkedett
180 C-ra visszavesszük a hőt, és a tésztát megsütjük. Még
forrón megkenjük felvert tojással.
Kihűtjük, és glazúrral díszítjük.
Tartós mézes
Elkészítési idő: 2 óra
Hozzávalók: 20 szelet elkészítéséhez
25 dkg liszt, 10 dkg cukor, 4 tojás, 5 dkg méz, őrölt fahéj,
1 kiskanál sütőpor, 10 dkg vagdalt dió
A tojásokat és a cukrot habosra keverjük, hozzáadjuk a langyosított
mézet, a lisztet, a sütőport és a fahéjat. Fél óra alatt
habosra keverjük, majd kivajazott, kilisztezett tepsibe
öntjük és tetejét megszórjuk dióval.
A sütőt 240 C-ra hevítjük és beletesszük a tepsit. Amikor
a tészta felemelkedett, 180 C-ra visszavesszük a hőt, és
készre sütjük.
Kivesszük a sütőből és felszeleteljük. Hosszú ideig tárolható,
bármikor elővehető sütemény.
Töltött mézes tekercs
Elkészítési idő: 2 óra 10 perc és 3 óra pihentetés
Hozzávalók: 1 kg elkészítéséhez
1 dl méz, 60 dkg liszt, 15 dkg porcukor, őrölt szegfűszeg,
15 dkg darált dió, 2 tojás, 1 dkg szalalkáli, ánizs, 10
dkg kandírozott gyümölcs, 10 dkg kimagozott aszalt szilva,
20 dkg áfonya dzsem, őrölt fahéj, annyi tej amennyit felvesz
A szalalkálit feloldjuk a tejben, majd keverőtálba tesszük.
Beleszórjuk a lisztet, a fűszereket, majd hozzáadjuk a mézet
és a tojást. Puha tésztát gyúrunk belőle, letakarjuk, és
3 órát pihentetjük.
Közben az aszalt szilvát leforrázzuk, apró darabokra vágjuk,
majd összekeverjük a kandírozott gyümölcsökkel és a darált
dióval. A tésztát két részre osztjuk, téglalap alakúra nyújtjuk,
megkenjük áfonya dzsemmel és megszórjuk az apró gyümölcsökkel.
A lapokat feltekerjük, és kikent tepsibe rakjuk egymástól
5 cm távolságra.
A sütőt 240 C-ra hevítjük, és tepsit belehelyezzük. Amikor
a tészta felemelkedett 180 C-ra visszavesszük a hőt, és
a tésztát megsütjük. A sütőből kivéve még forrón megkenjük
felvert tojással.
Hagyjuk kihűlni, és tojásfehérje glazúrral díszítjük.
Zabpelyhes mézes
Elkészítési idő: 60 perc
Hozzávalók: 10 db elkészítéséhez
2dl tej, 20 dkg zabpehely, 20 dkg liszt, 8 dkg vaj, 1 tojás,
10 dkg mazsola, 3 kiskanál sütőpor, 1 dl méz, só, őrölt
bors
A mézet és a vajat jól kikeverjük, majd beledolgozzuk a
felvert tojást, a zabpelyhet, a tejet, a lisztet és a mazsolát.
Kikent tepsibe kis halmokat szaggatunk egy evőkanállal egymástól
2 cm távolságra. A sütőt 240 C-ra hevítjük és beletesszük
a tepsit. Amikor a tészta felemelkedett, a hőt visszavesszük
180 C-ra, és készre szárítjuk.
Porcukorral meghintve tálaljuk.
Vera mézes puszedlija
Hozzávalók: A tésztához 3 tojás sárgája, 1 tojás, 5 dkg
cukor, 3 evőkanál tejföl, 1 evőkanál zsír, 1 narancs reszelt
héja, 2 mokkáskanál őrölt fahéj, 60 dkg finomliszt, 2 csapott
mokkáskanál szódabikarbóna, 2, 5 dl vízfürdőben megmelegített
méz,
A díszítéshez 20-25 szem dióbél
A mázhoz 3 tojásfehérje, 17 dkg cukor
Elkészítési idő: 75 perc és a pihentetés
A tésztához valókat fakanállal összekeverjük, ne ijedjünk
meg, az így kapott massza kissé lágy lesz. Fél napot hűtőszekrényben
állni hagyjuk, de az sem baj, ha tovább pihen,- mert annál
finomabb. Utána a tésztát két részre osztjuk. Az egyik feléből
diónyi golyócskákat formálunk és mindegyik tetejére egy-egy
fél diót nyomunk. Kizsírozott, még jobb, ha sütőpapírral
bélelt tepsibe, nem túl sűrűn egymás mellé rakjuk. Előmelegített
sütőbe tolva, a közepesnél erősebb lánggal 8- 10 percig
sütjük. Vigyázzunk, mert hamar megég. A tészta másik felét
kinyújtjuk, és különböző figurákat szúrunk ki belőle, amelyeket
a puszedlihez hasonlóan, de csak 4-5 percig sütünk. A tojásfehérjéket
a cukorral vízgőz felett néhány percig verjük. A kisült
puszedliket ebbe a fehér mázba forgatjuk, végül gyúródeszkán
száradni hagyjuk. A figurákat apró cukorkával, csokoládéval,
mákkal stb. díszíthetjük. Ez a puszedli sütés után rögtön
puha és az is marad, amíg el nem fogy.